Az első hétvégét az élelmiszer ellátmány és néhány fontos apróság beszerzésével töltöttük. :) Meglátogattuk az ASDA-t és az IKEA-t. :) Tehát megtörtént az első store check (később már a Tescot és a Sainsbury's-t is feltérképeztem).
Vasárnap reggel ingyenes reggelit kaptunk az egyik helyi étkezdében (szombat este pedig ingyenes barbecue party volt a diák egyesületnél):
majd elmentem futni, megfőztem az első ebédemet és izgatottan vártam az első hetet és a beiratkozást.
Az első hét egy bevezető hét volt, ahol mindent részletesen, sőt inkább szájba rágósan elmondtak és elmutogattak.
A beiratkozás úgy zajlott, hogy különböző termekben különböző check pointokat helyeztek el és minden állomáson más-más dolgot intézhettél el. Eltévedni nehéz lett volna, de biztos, ami biztos, az egyetem személyzete ezt terelő kordonszalaggal biztosította a különböző termek között és a kordonszalagon belül több ember is felügyelte, hogy nehogy kihagyj egyetlen állomást se. :)
És ttttáááádddáámmm :) megkaptam a kártyámat:
A kártyával kedvezményesen utazhatok a helyi buszon és éljen, grátisz fénymásolási és nyomtatási lehetőség is jár hozzá, néhány ezer oldal mennyiségben (a kártyát az egyetem területén több helyen elhelyezett nyomtatók bármelyikéhez érintem és már nyomtathatom is a korábban a nyomtatóra küldött oldalakat). Továbbá a kártyával tudok belépni a lakó épületembe és a folyosón is ezt kell használnom, hogy be tudjak menni a szobámhoz.
A beiratkozási héten tényleg mindent elmondtak, különböző előadásokat tartottak a témákban. Amit szeretnék kiemelni és az első naptól kezdve tapasztaltam, hogy valamikor réges-régen, óriási tűzvész pusztíthatott errefelé, mert rettegnek a tűzesetektől. És a biztonság mindenhol, minden esetben a legfontosabb: Safety first!
Persze egyetértek én ezzel, de azért nem gondolom hogy túlzásba kellene esni. Számomra kicsit zavaró, hogy a legtöbb előadáson az első 1 percben elmondják, hogy merre találjuk a vészkijáratokat, tűz esetén hol kell gyülekezni, és merre kell menekülni.
De a biztonsági kérdés mindenhol nagyon fontos és úgy érzékelem, hogy bizonyos esetekbe már túlzásba is viszik, bizonyos esetekben viszont úgy gondolom, hogy nagyon jól működik. Például a diák egyesületnél ingyenesen lehet kapni "kukás" mellényt, biciklizéshez, futáshoz, stb., szerintem ez nagyon jó.
Szennyvíz tisztítás |
Szennyvíz tisztító |
Miután a beiratkozási héten mindent megtudtam (mennyi mindent fogok én itt tanulni), pénteken egy tanulmányi sétát csináltunk az egyetem területén. A Cranfield Egyetem fő területe leginkább a mérnöki képzések, környezet mérnöki, repülés technológiai, stb. de nem csak tanítják ezeket, hanem maguk is próbálnak példát mutatni és megteremteni a gyakorlási lehetőséget a diákok számára. Az egyetemnek saját szennyvíz tisztító telepe van, saját szelektív hulladék gyűjtő telepe, és repülőtere. Például soha nem jártam eddig szennyvíz tisztító telepen és érdekes volt, ahogy elmagyarázták a különböző folyamatokat.
Harry Potter ebédlője |
Oxfordi kirándulás alkalmával megtanultuk, hogy érdemes return jegyet venni a buszon, sokat lehet spórolni. :)
Késő este értünk vissza campusra és másnap már kezdődött is az első hét, az első tantárggyal: Principles of sustainability.
Ígérem, a következő bejegyzésem hamarabb jön, mint ez, és írok majd az oktatási rendszerről, mert az nagyon más, mint az otthoni egyetemeken és az eddigi tanulmányi tapasztalataimról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése